Friss hír: Betörtek Tarlós lakásába
Betörtek a Tarlós István főpolgármester és húga közös tulajdonában lévő, egy éve üresen álló III. kerületi lakást - erősítette meg az MTI információját Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
Mint mondta, a főpolgármester édesanyja egy éve meghalt, és Tarlós István a húgával közösen örökölte az ő III. kerületi lakását. Ebbe a nem lakott ingatlanba törtek be pénteken - mondta a kommunikációs igazgató.
Az MTI megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte: a nyomozás során megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével három ember gyanúsítható megalapozottan, akik közül kettőt - egy 42 éves és egy 24 éves férfit - szombat hajnalban elfogtak a X. kerületben, harmadik társukat még keresik.
Ezek után felmerül a kérdés anélkül, hogy további információ birtokában lennék: vagy a betörők voltak ilyen amatőrök, (kétlem) vagy ha a MAYOR lakásáról van szó akkor mindjárt hatékonyabban tud működni a nyomozás és nem 5-6 órát kell várni csak arra, hogy helyszínelni kimenjenek a nyomozók? Statisztikai adatok folyamatosan azt mutatják, hogy növekszik a bűnözés. A betöréses lopás bűncselekmény elkövetésénél a felderítés arány nagyon alacsony. Ez persze a kivétel.
Persze, ha minden lakás Tarlósé lenne, akkor biztosan látványosan javulna a közbiztonság!
Tarlós for president.